...és akkor meglelte régelhagyatott webnaplóját.
Legalábbis valami ilyesmitörtént.
Mostanában túl sűrűn fordult elő velem hogy rengeteg gondolat, és érzelem gyűlt fel bennem, amitnem tudtam semmilyen módon kiadni magamból. Így hát ehhez a bloghoz kellett segítségül fordulnom.
Egyáltalán nem tudom, hogy mi lesz ebből, lesz-e folytatás, frissítve lesznek-e az adatok, az elavult cikkek. Ami biztos az az hogy én most egy rakat hülyeséget fogok idehányni, majd fellőni a világhálóra hogy aztán akárki jött-ment levakargassa, átbogarássza, vagy csak vessen rá egy pillantást, és átslisszoljon (abban sem vagyok biztos, hogy létezik ilyen szó, de kit érdekel...) felette.
Az elmúlt pillanatokban olyan szintű sírógörcs tört rám a semmiből, és nem tudtam hova tenni. Éreztem, hogy sírnom kell, de egy fél könnycseppet sem tudtam elmorzsolni. Interesting. Végülis elmúlt, de fura érzésvolt amíg tartott.
Annyi mindent tudnék most írni, mégis itt van az a tudat, hogy nem én lennék. Valahogy nem fér össze az a személyiségem aki vagyok a közösségekben (család, suli, nagy baráti társaság) és akivel itt találkozhattatok, illetve aki valójában(?) vagyok. Borzalmasan depi meh. Esküszöm nekemrossz írni, mert borzalmasan depis hatása van,de muszáj tisztászni. Vagyis nem. De akarom.
A lényeg, hogy túl értékes nekem 1-1 kapcsolat ahhoz, hogy önmagam legyek. Azthiszem. De még én magam sem vagyok ezzel teljesen tisztában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése